Szeretettel köszöntünk a törökbálinti református gyülekezet honlapján!
Köszönjük, hogy ellátogattál honlapunkra!
Félezer évvel ezelőtt Luther Mártonban komoly érzelmek és indulatok kavarogtak látva, tapasztalva, megélve az akkori egyház és gyülekezeti tagok mindennapjait. Mégpedig azért, mert felismerte, hogy az Istennel való kapcsolat nem egy félhomályos, nyirkos, hideg templom magányára tartozik, hanem sokkal inkább a hétköznapokban megélt szeretet kapcsolatra, amit az Úr Jézus így foglal össze: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, teljes erődből. Noha az egyház ezzel tisztában volt, nagy tanításaik alapján ez természetes volt, mégis, a mindennapokban megélt vallásosság köszönőviszonyban sem volt Jézus tanításával. Pedig maga az Úr is arra biztatta tanítványait, hogy onnan ismerheti meg a világ, hogy ők Krisztushoz tartozók, ha szeretik egymást. Ez pedig erősen megkérdőjeleződött akkor, amikor a pénz szeretete lépett az első helyre az ÚR szeretete helyett. Nem, mintha ennek veszélye ma ne fenyegetne, amikor aszerint alakítjuk kapcsolatainkat, hogy kitől mennyit, mit várhatunk. Némelyek az Istennel való viszony alapjául is ezt teszik. Vannak olyan, magukat keresztyéneknek valló közösségek, amelyek egyenesen jó befektetésnek tartják az istentiszteletet, a gyülekezeti életet, a vallásosság pénzbeli megnyilvánulását, mert Isten azonnal helyreállítja az ember gazdasági helyzetét.
Azonban ez félrevezetése az embereknek és Isten szeretetének teljes meghamisítása. Mert amennyiben ez így volna, Isten igen olcsóvá és egyszerűvé tenni az Ő országába való bemenetelt. Gyakorlatilag pénzen lehetne megvásárolni, ahogyan ezt Róma is hirdette a búcsúcédulákkal és hirdeti a római egyház ma is, amikor valakiért misét mondatnak. De vannak magukat protestánsnak valló felekezetek is, amelyek a pénz áradását az Isten kegyelmének áradásával, így pedig egyenesen az üdvösség megtapasztalásával kötik össze.
Beprédikálhatja-e a pap/lelkipásztor az elhunytat a mennyországba? Besegítheti az embert a mennyeknek országába az, ha fizet? Luther és Kálvin és a többi reformátor ezt ismerték fel: nem. Mert kegyelemből van üdvösségetek hit által, hogy senki se dicsekedjék. Mégis, az anyagi világ módfelett megkötözi az embert és még bennünket is meghatároz. A világ szerint az az elismert, akihez dől a pénz, aki luxus körülmények között lakik, akinek nem okoz gondot semmi. Ez még a magukat hívő embernek tartók között is általánosan elfogadott nézet. De hol van akkor az a szabadság, amely abból fakad, hogy elégedett vagyok mindazzal, amit Istentől kaptam? Mert hogy szükségleteimről az Úr gondoskodik. Vajon milyen a mi szabadságunk e tekintetben?