Törökbálinti Református Egyházközség

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Beszélgetés Pásztor Lászlóval


Pásztor László tiszteletbeli gyülekezeti tagunkkal egy múlt évi októberi ünnepi istentiszteleten találkoztam először. A forradalom évfordulójára emlékeztünk, és engem mélyen megrendített, hogy az ’56-os forradalom jelvényét viselte kabátja hajtókáján, a hazához és a hősökhöz való kötődésének szimbólumát.

            Most, amikor újból itthon van, ellátogatott gyülekezetünkbe, és rengeteg programja mellett időt szakított erre a beszélgetésre, most is ez a jelvény van kabátja hajtókáján. Beszélgetésünk alatt aztán e kis jelvény történetére is fény derül:  több mint 40 kitüntetéséből erre a legbüszkébb, és sohasem veszi le, mindig ezt tűzte csak ki  akkor is, ha a washingtoni Fehér Házba ment tárgyalni.

-Kezdjük ezt a beszélgetést egy kicsit régebbről! A gyermekkor meghatározó szerepet tölt be az ember életében.  Meséljen a gyermekkoráról és a szüleiről, milyen családi légkör vette körül, és szülei milyen szellemben nevelték önt és a testvéreit? 

Régi nemesi családból származom, és az őseim közt volt egy, akire mélyen hatottak Kálvin tanai, ő református lelkész lett. Attól kezdve ez öröklődött a családunkban, hagyomány lett, hogy a legidősebb fiú a lelkészi hivatást választotta. Így édesapám testvére is, édesapám pedig a gyógyszerészi hivatást választotta, Törökbálinton volt patikánk. Hogy milyen szellemben nevelkedtem, arra azt tudom mondani, hogy ő volt az, aki itt Törökbálinton megalapította a református gyülekezetet a 20-as évek vége felé. Mivel nem volt külön templomunk, a mi ebédlőnkben gyűltek össze, és a budafoki lelkész járt ki hozzánk, és tartott istentiszteleteket. Később aztán a leányiskola épületében kapott helyet a gyülekezet. Szerettek minket itt a faluban, én még a KIE (Keresztény ifjak egyesülete) társelnöke is voltam.

            Katolikus elemibe jártam, megtanultam még ministrálni is. Mert hiszen egy Isten van, csak máshogy imádkozunk hozzá…Édesanyám több nyelven beszélt, Lyonban járt egyetemre. Apámmal Erdélyben ismerkedett meg.

-Hogyan választott magának hivatást?

Tudja, abban az időben mindenki katona akart lenni. Én aktívan dolgoztam a cserkészetben, később a Turul Szövetségben lettem külügyi vezető, itt jól kamatoztattam a nyelvtudásomat. A feladatom az volt, hogy a tagságot kellett tájékoztatnom az eseményekről. A fő problémánk akkor Trianon volt, valamint az emberi jogok kérdése.  Diplomát szereztem, aztán részt vettem egy diplomáciai kiküldetésben Berlinben, ott éltem át a háborút, 13-szor voltam kibombázva.

-Milyen út vezette Istenhez?

Fiatal korában az ember eléggé egoista, csak magával törődik. Akkor úgy gondoltam, hogy a hitnek nincs szüksége mankóra, az egyházra, anélkül is működhet. De aztán a Jóisten annyi borzalmas helyzetből mentett ki, hogy magam is csodálkozom. ’56 után, amikor kiszabadultam a börtönből, 32 kiló voltam… Aztán egy nagyon súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam, nem sokat adtak volna az életemért, és eltelt negyven év, és mégis itt vagyok. A Jóistentől én soha semmit nem szoktam kérni, mert ha arra gondolok, mennyi mindent adott nekem, szégyellem magam. Így hát mindig, ha imádkozom, csak hálát adok neki mindenért. Ha mégis kérek valamit, csak azt, hogy világosítsa meg az elmémet.

-Úgy tudom, Amerikában kétszer is megválasztották az év emberének.

Amerikába 56 után kerültem ki, és minden szerénytelenség nélkül mondhatom, szép utat futottam be. Egy amerikai gyógyszergyárban dolgoztam, mellette közéleti szerepet vittem, politizáltam. Kétszer voltam az év embere: először Reagen majd Nixon idejében. Ott is tagja vagyok nem is egy, hanem három gyülekezetnek is, és ott is segítettem templomépítésben.

-Van- e kedvenc igéje?

A Bibliát gyakran forgatom, kedvenc igém sok van, mindig találok útmutatást. De egy jó prédikáció is nagyon meg tud fogni, ha olyan igét hallok, és nagyon hálás vagyok, hogy az ige valamire fel tudja hívni a figyelmemet, amire nem gondoltam.

-Ideje kis részét tölti csak itthon, milyennek látja  most  a magyarság  mentális helyzetét?

1989-ben látogattam először haza, tagja voltam a lakiteleki társaságnak. Ha itthon tartózkodom, mindig Törökbálintra jövök istentiszteletre, mert itt érzem magam itthon. Igyekszem lehetőségeimhez mérten támogatást adni, ezzel példát is szeretnék mutatni, remélem, hogy magatartásommal követőkre találok. Ismerem a határon túli területek helyzetét, Kárpátaljára gyakran járok és viszek oda is segítséget. Azt hiszem, ha az emberek betartják a bibliai parancsolatokat, akkor jó úton járnak. És az ország is.  El kell fogadni a Biblia erkölcsi rendjét.. Mindennap imádkozni kell a családjáért, az egészségéért, a másik emberért. Nekem ez az ars poeticám: nem lehet a Jóistenre bízni mindent, nekem is meg kell tennem a magamét. És ha lehet, a maximumot kell kihozni magamból.

-Köszönöm a beszélgetést!

Hadikné  dr. Végh Katalin

 

Rendszeres alkalmak

Istentisztelet
Vasárnap 10.00

Gyermekistentisztelet
Vasárnap 10.00

Bibliaóra
Csütörtök 18.00

Ifjúsági óra
Péntek 17.30

Énekkari próba
Péntek 18.30

Gyülekezeti nap
Minden hó első szombat
reggel 8.00

Elérhetőség

Törökbálinti Református Egyházközség

2045 Törökbálint József Attila u. 31.

Hivatali fogadóidőpontok:

Vasárnap: 11-12

Időpont egyeztetéssel bármikor. 

Mobil: +36 30 639-64-41

Email: info@tbref.hu

Gyülekezetünk bankszámlaszáma:
GIRO:
10918001-00000429-19890002  HUF
IBAN:
HU98 1091 8001 0000 0429 1989 0002
Számlatulajdonos neve:
Törökbálinti Református Egyházközség